A Mesekulcs programról

A Cri Du Chat Baráti Társaság egy kis létszámú betegszervezet, mely a Cri du chat szindrómával élők családjainak összefogására és segítésére jött létre.


A Cri du chat szindróma egy ritka genetikai rendellenesség, mely 50.000-ből 1 embert érint. Ugyanakkor a friss diagnózist kézhez kapó családok számára 100 %-ban befolyásolja nem csak az érintett családtag, de hozzátartozói életét is, hiszen az esetek többségében középsúlyos értelmi fogyatékossággal vagy halmozott sérültséggel jár. Ritkasága miatt nagyon kevés információ áll mind az érintett családok, mind a szakemberek rendelkezésére. Ezért jött létre szülői kezdeményezésre egyesületünk, hogy sorstársi találkozókkal, tapasztalatcserével tudjunk enyhíteni ezen az információhiányon és segíteni egymást.

Már működésünk elején hamar felismertük, hogy diagnózistól függetlenül nagyon hasonló problémákkal, nehézségekkel küzdenek az érintett családok. Így lettünk alapító tag és azóta is aktív tagszervezet a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel élők Országos Szövetségében.  Elindítottuk „Ritka Szépségek Gyűjteménye” országos művészeti pályázatunkat, melyet évente hirdetünk meg ritka betegségekkel élő alkotók részére. A beérkező pályaművekből a Ritka Betegségek februári Világnapjához kapcsolódóan kiállítást szervezünk és a részünkre felajánlott alkotásokat vándorkiállításokon is bemutatjuk a nagyközönségnek.

Saját szervezési programjaink nyitottak minden érdeklődő számára, bármilyen speciális élethelyzettel küzd Ő vagy a hozzátartozója.

Nagyon fontos feladatunknak érezzük, hogy a mindennapi nehézségekkel, küzdelmekkel leterhelt családok számára feltöltődési lehetőségeket, szabadidős programokat is tudjunk biztosítani. Hiszünk abban, hogy az az Édesanya, Édesapa, aki megtalálja a számára legmegfelelőbb és legörömtelibb kikapcsolódási lehetőséget, a gyakran nehéz élethelyzetekkel is könnyebben küzd meg. Természetesen maguk a sérültséggel élők esetében is így van ez, ezért igyekszünk Ritka Szépségek programunk kapcsán sikerélményt nyújtani számukra és kulturális eseményeinket a lehető legteljesebb mértékben akadálymentessé tenni gyermekfelügyelet, audionarráció, jeltolmácsolás és akadálymentesen megközelíthető helyszín biztosításával.

Mesekulcs programunk segítségével olyan eszközöket igyekszünk a sérült gyermeket nevelő szülők, elsősorban az Édesanyák kezébe adni, melyek segítségével kiszakadhatnak a mindennapi mókuskerékből és saját magukat tehetik teljesebbé, energikusabbá a hétköznapi feladatokhoz. A program zentangle meditatív rajztechnikára és meseelemzésre épül. Kiadványunk egy felnőtt színező, mely önálló alkotásra is bíztat, a benne található négy rövid mese alapján.

A lélekhez szól, az érzések kifejezését, feldolgozását, de mindenekelőtt a kikapcsolódást kívánja segíteni. A programhoz tartozó foglalkozás sorozat keretében együtt ismerkedünk majd a technikával, alkotunk közösen, hallgatunk, érzünk és elemzünk tündérmeséket, egy kis rálátást kapva saját működésünkre. Sérült gyermeket nevelő Édesanyák részére a részvétel ingyenes, további érdeklődőktől köszönettel vesszük a program fenntartásához való hozzájárulást. Kiadványaink megvásárlásával is hosszú távú működésünket és a térítésmentes részvétel biztosítását segítik.

Köszönjük!

További információk egyesületünkről:  www.criduchat.hu    
        
A program létrejöttét a Nemzeti Együttműködési Alap és a Holdkő Kulturális Alapítvány támogatta.